Meghalt Antal Imre

2008, április 15 - 14:15 :: Anonymous
Antal Imre - MTI fotóAntal Imre - MTI fotóAz ismert televíziós kedden kora reggel halt meg a Hospice Alapítvány fővárosi intézményében. Elhunyt Antal Imre. Az ismert televíziós kedden kora reggel halt meg a Hospice Alapítvány fővárosi intézményében - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Oltványi Tamás, a Szeszélyes című műsort készítő Szféra TV producere. - adta hírül a Hírszerző.hu

Antal Imre 1935. július 31-én született Hódmezővásárhelyen. Pedagógus szülei bár orvosnak szánták, gyerekkorában kiderült, tehetséges zongorista válhatna belőle. Szülei ezért felköltöztek Budapestre, hogy az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában tanulhasson.

1959-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ám a 60-as években pályafutása derékba tört, mivel jobb kezének ujjait görcs gyötörte. Ezután kezdett televíziózni, első műsora, egy "Házaspárbaj", melynek debütálása hatalmas sikert aratott, és így megkapta a "Halló fiúk, halló lányok" című ifjúsági show vezetését is. Hosszú ideig vezette Vitray Tamással a szilveszteri műsorokat. Majd 27 évvel ezelőtt elindult a magyar televíziózás egyik legnépszerűbb műsora, a Szeszélyes évszakok.

Antal Imre több kitüntetésben is részesült. 1967-ben SZOT-díjat, 1984-ben Erkel Ferenc-díjat, 1988-ban érdemes művész-díjat, 1991-ben Opus-díjat vehetett át. 1999-ben Erzsébetváros díszpolgárának választották.

Édesanyja halála rendkívül megrendítette őt, ehhez társult az is, hogy a Magyar Televízió hirtelen levette műsoráról legnépszerűbb produkcióját.

Antal Imre súlyos betegségére 2005 tavaszán-nyarán derült fény, amikor összeesett az utcán, majd sokáig kórházban is kezelték. 2006 októberében így nyilatkozott betegségéről: "Nem most lesz az, amikor én feladom az életet. [...] Bár azt tudom, hogy a betegségem halálos. [...] Nem lehet visszafejleszteni a daganatot. Talán a kór terjedését meg tudják állítani, vagy legalábbis lelassítani. Ezért járok minden második héten becsületesen vissza a kemoterápiás kezeléseimre, mert bízom az orvosokban. [...] Nekem még dolgom van itt, nem mehetek csak úgy el. [...] Szeszélyes évszakokat kell forgatnom. Annyian kérik tőlem, meséljek vicceket, mókázzak. Nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy meg ne állítanának, hogy biztassanak. Ennyi szeretettől talán még a halál is megfutamodik!"

2006 őszén sikeresen zárultak az RTL Klub és a Szféra TV tárgyalásai, és Antal Imre ismét kamerák elé állhatott a "Szeszélyes"-sel. A műsorvezető 5 adás leforgatása után, betegségére hivatkozva visszavonult. Februárban kórházba került, utolsó hónapjait a Hospice Házban töltötte.

Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója azt közölte az MTI-vel, hogy Antal Imrét a csatorna saját halottjának tekinti, és este emlékműsorral tiszteleg a televíziós műsorvezető előtt.

Forrás: www.hireszerzo.hu - Hírszerző, sokat jelent

( kategória: )

RadioPink

Hallgasd Te is!