Az Atlasz LMBT Sportegyesület és a FRIGO 2010. január 23-án (szombaton) hatodik alkalommal rendezi meg a már hagyományosnak tekinthető Sportnapot az LMBT közösség számára. Érdemes a jövő évet is egy kis mozgással kezdeni!
Az Atlasz LMBT Sportegyesület és a FRIGO 2010. január 23-án (szombaton) hatodik alkalommal rendezi meg a már hagyományosnak tekinthető Sportnapot az LMBT közösség számára. Érdemes a jövő évet is egy kis mozgással kezdeni!
Nemzetközi tollaslabda- és úszóverseny Budapesten az LMBT közzöségnek és barátaiknak
Idén is összefog a FRIGO és az ATLASZ, hogy megrendezze augusztus 21-23. között a nagysikerű SPLASH sportos vetélkedőt és szabadidős programsorozatot. Főszerepben továbbra is az úszás és a tollaslabda, mindkét sportág rajongói és azok is, akik csak most szeretnének közelebb ismeretséget kötni valamelyik sporttevékenységgel. Garantált a jókedv, a felhőtlen kikapcsolódás valamint a feltöltődés a szabadban.
A pályázatot a Friss Gondolat és az Atlasz Sportegyesület közösen adta be az EGLSF-hez, szoros együttműködésben a 2011-es Eurogamest megrendező rotterdami szervezőkkel.
A kiemelkedő hírrel kapcsolatban hamarosan további információkat közlünk, az első sajtótájékoztató időpontjával együtt.
Kálmán 2009-ben is folytatja a Mozdulj ki! rövid, nem megerőltető túrasorozatát.
Legközelebbi túrája 2009. január 10-én lesz a Pilis hegységben.
A magas páratartalom miatt egy kis idő kellett az akklimatizálódáshoz. Első utunk a regisztrációs helyszínre vezetett. Kicsit meglepődve tapasztaltuk hogy egy muncheni, antwerpeni stb. szervezés után felettébb „üvegtigris”-esre sikeredett helyszínen történik a regisztráció. Ami kívülről fura volt, az belül professzionálissá vált. Igaz nem volt szállás többünknek, és néhány órás várakozás után sikerült csak előre lépni az ügyben, de kérem, Barcelónában vagyunk. Itt nem kell idegeskedni, majd megoldódnak a problémák, ez nem egy ideges európai főváros.
Az Atlasz Sportegyesület megrendezi az elsõ nemzetközi LMBT úszóversenyt Budapesten. Idõpont: 2008. augusztus 30. délelõtt 10.00. Helyszín: margitszigeti Hajós Alfréd uszoda kinti hátsó 50 méteres Szécsi medence.
A verseny honlapja: http://bpsplash.atlaszsport.hu
Várjuk a magyar versenyzõk jelentkezését is! Nézõknek a belépõ ára: 500 Ft
Várjuk továbbá lelkes önkéntesek jelenkezését is, akik segítenitudnak averseny lebonyolításában és a külföldi úszókelszállásolásában. emailcímünk: bpsplash@atlaszsport.hu
Üdvözlettel, Atlasz Sportegyesület
SZOMBATON KERÉKPÁRTÚRA!
Mindenkinek szívből ajánlom, szép idő, változatos terep és táj, sőt két révátkelés vár reánk. (Az már csak hab a tortán, hogy nyári nyolcnapos kerékpártúránkra befizetni is ideális alkalom lesz e szombat.) Ha valaki nem akarna a Nyugatiból startolni, feltétlen olvassa el a részleteket.
URAK ÚTJA MÁSODSZORRA többnapos tavaszi gyalogtúránk, azt hiszem, mindannyiunk megelégedésére szolgált. Pár csepp eső kivételével az ég is kegyes volt hozzánk, még a barlangból sem öntötte ki a csapatot. (Pedig micsoda gőzkitörést láthattunk volna.) Fotó készült bőven, Istvánomnál gyűjtjük. Rita élménybeszámolójára a júniusi Mások megjelenéséig még várnotok kell.
Nyári nyolcnapos/hétvégi kerékpártúránkról NYEREGBE! cím alatt olvashattok. Jelentkezni ugyan csak június 8-ig kell, de minimum szándéknyilatkozatokra már most szükségem volna.
A németországi meleg motorosok egy csoportja 11 napos motoros túrát szervez május 14-24. között Magyarországra. Itthon még kezdetleges a motorosok szerveződése és itt a remek alkalom, hogy ezen a vonalon is utat nyissunk.
A túra nyitott, tehát bárki motoros csatlakozhat a német csapathoz. Ők május 14-én reggel 8,30-kor indulnak Frankfurt am Main környékéről, egy éjszakai szállás után 15-én érkeznek Bécsbe, ahol szintén eltöltenek egy éjszakát. Csak 16-án lépik át Sopron környékén a határt. Bárki, az útvonal bármely szakaszán csatlakozhat a csoporthoz, aki motorral rendelkezik és bátor vállalkozó szellemű.
Az EB megnyitójára 50 neves művész alkotását állítják ki városszerte óriásplakátokon. A további pályamunkákat pedig a bajnokság ideje alatt fokozatosan tervezik elhelyezni a leglátogatottabb helyszíneken. A szervezet tervei szerint a Bécsi Szivárvány Parádé (melegfelvonulás) alkalmával pedig az összes elkészült művet egyszerre állítják ki július 12-én.
vándormásokSzombaton (március 8.), a Vándor Mások csapata évadnyitó, azaz rövid s cukrászdázással is színesített kerékpártúrára hívja a sportolni vágyókat.
2008. március 8. szombat
Szélvihar aznap már valószínűtlen, de hogy milyen idő lesz ... ? Egy biztos, Nőtársaink, Zoltánjaink s persze a Te tiszteletedre 8-án 10-kor én garantáltan a Lágymányosi híd alatt leszek. (Egy piros kerékpárt s ne egy csövit keress!)
Ez egyben az utolsó előtti REMEK ALKALOM, HOGY MÁJUS ELEJI TÖBBNAPOS
Meglepő bejelentést tett a transszexuális rúdugrónő Yvonne Buschbaum, akinek egyéni csúcsa 4,70 m: "Évek óta férfiként élek egy női testben, ezt a kettősséget képtelen vagyok tovább elviselni, ezért döntöttem úgy, hogy befejezem a versenyszerű sportolást, és kizárólag magammal törődök"
Az írást teléjes egészében a Velvet oldalán olvashatod el
Hallgasd Te is!